Get Adobe Flash player

Kerékpározás

Címlap Miért kerekezek

Miért kerekezek?

 

Mert egészséges
Mert kikapcsolódást ad
Mert emberi kapcsolatokat nyújt

 

Kicsit részletesebben:


Már fiatal koromban is nagyon szerettem kerékpárral tekeregni, így jártam be gyerekfejjel szülõfalum környékét, a Hortobágyot. A kerekezés szeretete megmaradt akkor is, amikor inkább barlangoztam, vagy a vizeket jártam evezõs társasággal.

1978-ban motorbaleset ért, súlyosan sérült a bal térdem, sokáig úgy nézett ki, hogy béna marad ez a lábam. Az orvosok megvigasztaltak: fogok én még mankók nélkül, csak botra támaszkodva is járni...
Valahogy engem pont ez nem vigasztalt.

A gyógytornán, ahova rendszeresen járnom kellett, egy bizonyos javulás után felültettek szobakerékpárra, mondván, ha elég kitartó vagyok, ez sokat fog javítani a lábam mozgásában-- erejében. Javított... Ha szobakerékpár jót tesz, akkor kint, a szabadban is lehetne, ha menne... A gondolatot egy idõ után tett követte: a botot, amire támaszkodva tudtam menni, odakötöttem a kerékpárom vázához, amíg kitoltam a kert végéig, addig maga a kerékpár töltötte be a támaszték szerepét, azután,... no, gyerünk...
Emlékszem, a gyógytornásznõ, amikor kérdésére elmondtam, hogy mit csinálok, mert iszonyú nagy léptekkel javul az állapotom; percekig tátott szájjal nézett, belül ,,kattogtak a kerekek'', végül csak ennyit tudott kinyögni: csak a professzor úr meg ne tudja...
Nem tudta meg.

Én viszont, bár azóta - mert nem kamion jött, csak én, egy kis kerékpáros -, még egy másik láb-csonttörést is összeszedtem; ma már nemhogy botra támaszkodva, hanem segédeszköz nélkül közlekedek szerte a világban. A kerékpározásnak, a rendszeres tekerésnek köszönhetem mindezt. A kezdeti 1-2 kilométer helyett ma már 6-8 kilométert is tudok gyalogolni (kéretik nem nevetni!: 50%-os mozgássérült, akinek bottal, járókerettel „illene” közlekednie!), s rendszeresen tekerek 80- 100 kilómétert egy-egy hétvégén. A magam tapasztalata alapján mondhatom: az egyik legjobb erőnléti testedzés a rendszeres kerékpározás!
Barátokat, jó társaságot ismerhettem meg a tekerés által, ma már sokfelé ismernek a kerekes világban, sokfelé hívnak tekeregni.

 Voltam tagja békásmegyeri ,,Vándor'' Kerékpáros Klubnak, azelõtt tekertem a régi ,,Központi SE'' óbuda kerekeseivel, egy  ideig a Happy Bike csapattal, és valamikor régen kezdő tagja  voltam a magyar „Gruppetto” csapatnak is.
 Bár nem kenyerem a hivalkodás, de kerekes múltam megérdemel egy kis büszkeséget: Ghiml nicknéven vagyok ismert kerós körökben.

tn03_08_62bferi.jpg