Címlap Az orvostudor

 

Karcag egyik nevezetes szülöttje Kátai Gábor, aki korának, az 1850-es, 70-es éveknek nagy tekintélyű, kimagasló tudású és képességű szellemi alakja volt. Korán kitűnt tehetségével, igen rövid idő alatt elismertté vált az orvosi és természettudományos élet nagyjaitól úgy a fővárosban, mint szerte a hazában. Nem voltak nagy felfedezései, orvosi-gyógyszerészi kutatásai: a szellem erejével, írásban, szóban munkálkodott azon, hogy a közegészségügyet előrelendítse hazánkban, s ezáltal emelje az országlakosok életének minőségét. Kortársai elismerték, méltányolták tevékenységét, de halála után - talán pont azért, mert szellemiségével megelőzte korát - feledésbe merült személye. Odáig jutottunk, hogy 1978-ban, a halálának száz éves évfordulójára szervezett emlékülésen egyik méltatója joggal mondhatta: Karcag lakossága is szinte csak annyit tud róla, hogy utca viseli a nevét.
Azóta szerencsére változott a helyzet: ma már szülővárosa büszkén ápolja emlékét, az 1960-as évek végén épült modern megyei szintű kórház pedig az ő nevét viseli, így egyre többet tudnak róla.
Mint kései rokon, szeretném magam is elősegíteni az érdeklődőket abban, hogy kapjanak valamennyi ismeretanyagot - addig, amíg nem lesz lehetséges könyv formában - így, a világhálón keresztül Kátai Gábor személyéről, munkásságáról, gondolatairól.